Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Célunk egy olyan biztonságos környezet megteremtése, amely reményt is ad az áldozatok számára.
„Ez az alaptétel az, amely cselekvésre ösztönöz mindannyiunkat és együttérzésünket tényleges segítségnyújtássá alakítja. Ez az alapelv volt a kiindulópont az első Áldozatsegítő Központ megnyitásánál 2017-ben és ugyanez ma is, amikor országosan immáron a kilencedik központot adjuk át Nyíregyházán.
Az államnak kiemelt feladata a bűnözés okozta anyagi, erkölcsi, lelki károk csökkentése, enyhítése és lehetőségekhez mérten azok felszámolása. Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére létrehozott Áldozatsegítő Központok célja, hogy megadják az áldozatok számára mindazt a segítséget, amelyre szükségük van. Célunk egy olyan biztonságos környezet megteremtése, amely nemcsak megkönnyebbülést, hanem reményt is ad az áldozatok számára. Egy olyan intézményi hálózat kialakítása, amely a problémát jelentősen csökkenti, a jövőt pedig könnyebbé teszi. Ebben nyújtunk nemcsak lelki, fizikai és jogi, hanem anyagi támogatást is mindazoknak, akik kapcsolaton belüli erőszak elszenvedői, bántalmazott gyermekek, kiszolgáltatott családtagok vagy a bűncselekmények közvetett érintettjei.
Fontos kiemelni, hogy 2021. november 1-jétől annak érdekében, hogy minél szélesebb áldozati kör számára legyen elérhető az azonnali segítségnyújtás lehetősége, már nemcsak a személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén, hanem az áldozatok sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, kerítés, gyermekprostitúció kihasználása, zaklatás, kifosztás, valamint a lopás vétsége bűncselekményi tényállásai esetén is VAN azonnali SEGÍTSÉG.
Az áldozatsegítő kapacitások folyamatosan bővülnek. Immár kilenc nagyváros – Budapest, Miskolc, Szeged, Pécs, Kecskemét, Szolnok, Veszprém, Szombathely és a mai naptól Nyíregyháza – rendelkezik Áldozatsegítő Központtal, valamint Salgótarjánban egy Áldozatsegítő Pont működik bajbajutott honfitársaink megsegítéséért. A munkát folytatjuk, célunk az országos lefedettség, hogy 2025-ig minden megyeszékhely rendelkezzen Áldozatsegítő Központtal.”